5. rész

Izzadtan ébredtem egy kemény rémálomból. Újra. Az anyukámat láttam,akit megölt Justin. Felkeltem és vettem egy mély lélegzetet. Megtöröltem az arcomat. Izzadt volt és könnyes. Sírtam? Lépteket hallottam közeledni,ezért gyorsan visszafeküdtem és úgy tettem,mint ha aludnék. Hallottam,hogy valaki kinyitotta az ajtót és belépett. A szemem szorosan be volt csukva. Valaki közel jött és leült az ágyam szélére. Éreztem a súlyát.
-Tudom,hogy fel vagy!-mondta Reed! (?) Hallgattam,mert nem voltam olyan hangulatban,hogy beszéljek,miután ilyen rosszakat álmodtam.
-Hoztam egy kis reggelit! Gyerünk,kelj már fel!-sóhajtott. Nem törődtem vele.-Már 3 napja nem ettél semmit. Miután kimentem innen,nem beszéltem senkivel. Azt hiszik,hogy beteg vagy. Mindenki aggódik érted.-mondta.
3 nap..3 egyforma rémálom..elegem van. Justin egyszer sem volt itt a 3 nap alatt és még így is tőlem várnak megváltást. Az arcomat a párnába temettem és nagyot sóhajtottam.
-Rendben. Azt fogom mondani,hogy még mindig nem vagy hajlandó semmit sem enni és akkor jön Justin,hogy saját maga vegye a kezébe az irányítást és mindenképp megetessen. Az ölébe!-félig felültem és dühösen meredtem rá.
-Ő nem jött még vissza?-kérdeztem. Megrázta a fejét.
-Ő most ért haza kb 10 perccel ezelőtt és ha meglátja,hogy nem ettél,nem nagyon fog örülni.-felkeltem és lassan megettem a kaját. Tudom,hogy legszívesebben mindenki utálna,amiért nem ettem és nem beszéltem 3 napig. Megittam a tejet és leraktam a poharat.
-Tele vagyok! Ne mondd meg neki!-motyogtam,mire bólintott és kisebb nevetés hagyta el a száját. Elvette előlem a tálcát és felállt.
-Majd ő is fel jön! Örülök,hogy nem vagy beteg!-nevetett,mire megforgattam a szemem. Miután kisétált a szobából,én is kikeltem az ágyból. Ránéztem az órára. 10:25. Megragadtam a törülközőt és indultam a fürdőbe,de az ajtó előtt megtorpantam,mert emberi jelenlétet éreztem a szobába. Megfordultam és Justin-t láttam tágra nyílt szemmel. Ó,a picsába! Vajon most meg fog verni? Vagy Reed mondott neki valamit? Közelebb jött,mire én automatikusan hátrálni kezdtem.
-Én..nem akartam..tudod..uh-dadogtam. Talán megérezte a bizonytalanságot és a félelmet a hangomban,szorosan magához ölelt. Mi a francnak van itt? 
-Jól vagy?-kérdeztem,de ő csak szorított az ölelésen.-Justin..nem..tudok..levegőt..venni..-motyogtam.
-Annyira hiányoztál!-mondta.-Várj itt,kicsim! Tényleg maradj itt,mindjárt jövök!-kirohanta a szobából,egyenesen a földszintre. Én pedig ott maradtam,ahogy kérte. Az ujjaimmal játszottam és néha el-vissza lóbáltam a lábamat.
-Allison! Hunyd be a szemed és szólj,ha kész!-kiáltotta lentről.
-Minek?!-kiabáltam vissza.
-Csak csináld,amit mondok,kérlek!-válaszolt,mire lecsuktam a szemem.
-Becsuktam!-hallottam,ahogy felsétál a szobába. Úgy éreztem,hogy ott áll előttem. Az idegeim felborzolódtam és a hideg futkosott a hátamon. Reméltem,hogy nem valami rossz dolog vár majd rám.
-Nyisd ki a szemed,kicsim!-utasított,én pedig kinyitottam. A szemem elkerekedett,mikor nem láttam szembe senkit,de mikor magam elé néztem,letérdelt és egy vörös rózsákból álló csokor volt a kezében. Egy kártya volt a csokor tetején,egy aranyos kis dobozzal.
-Neked!-mosolygott és elpirult. A mosolya valóságos volt és nem valami elcsépelt,romantikus műmosoly. Ezekkel az ajándékokkal azért a szökési kísérleteimet is sutba döntheti! Lassan elfogadtam tőle,mire csillogó kék szemeivel rám nézett és elmosolyodott. Ó,kérlek,hagyd abba a mosolygást végre...
-Én lenn várlak!-ment ki a szobából. Csak bámultam a kezemben tartott dolgokra. Miért adta nekem ezeket? Megszámoltam a rózsákat. 17. Leültem az ágyra,kihúztam a kártyát és a dobozt,majd hangosan olvasni kezdtem..
Borzasztóan sajnálom,hogy ilyen veszélyeknek tettelek ki téged. De esküszöm,hogy meg foglak védeni. Azt hiszem,hogy ez a csokor rózsa nem elég arra,hogy bocsánatot kérjek a hibáimért. Szóval a kis dobozban van az ígéretemet igazoló tárgy. Tudnod kell,hogy te vagy az egyetlen akit szeretek,és bármire képes lennék érted. Megvédelek téged,nem számít hogyan. Ígérem! -J. 
Letettem a kártyát és elővettem a kis dobozt. Kinyitottam,mire a szemem már másodjára kerekedett el. Egy nyaklánc volt benne,amin egy gyűrű függött. Kicsúszott belőle egy cetli is,amit olvasni kezdtem.
Kívánj valamit,vedd fel a nyakláncot és ne félj! Legyen ez egy figyelmeztetés arra,amit ígértem! -J. 
Lassan elővettem a nyakláncot. Szép volt..de nem tudom. Én nem szeretem őt. Azt akartam,hogy végre hazamehessek,az anyukám nyakába borulhassak és bocsánatot kérhessek tőle,majd a barátaimtól. Erre ezt teszi..Csak azt akarja,hogy megbocsássak neki. És ez azt jelenti,hogy örökre itt kell,hogy legyek. Sóhajtottam. Most mit tegyek? Megráztam a fejem. Össze voltam zavarodva. Teljesen összezavart. Nem tudtam,hogy mit tegyek. Ez volt számomra a holtpont. Valaki,kérem segítsen nekem!