Felébredtem. Egy kéz volt a derekamra kulcsolva. Persze ez Justin volt. Várjunk csak! Mikor aludtam én el?
-El kell menekülnöm!-gondoltam és felsóhajtottam.
Próbáltam kiküzdeni magam a szorításából,de nem sikerült. Túl szorosan tartott.
-Nem tudok megmozdulni..-suttogtam szomorúan.
-Meg kell mondanod a jelszót,ha azt akarod,hogy elengedjelek!-kuncogott.
-Milyen jelszót?-zavarodtam össze.
-Tudod!
-Én nem..-válaszoltam. Már eléggé irritált a szituáció.
-Tényleg nem tudod,nem igaz?-sóhajtott.
-Ártatlan vagyok! Nem látod az arcomon,hogy tényleg nem tudom?-rámeredtem.
-Rendben,most elengedlek,de holnap nincs kegyelem. Jó lesz,ha megkeresed a jelszót,mert nem engedlek el,amíg nem leszek elégedett!-vigyorgott.
Amíg nem lesz elégedett? Nem hiszem,hogy ez valaha meg fog történni. Ő addig nem lesz elégedett,amíg meg nem halok.
-Köszönöm,hogy elengedsz..-suttogtam. Faszfej.
Megragadtam a törölközőm és elindultam a fürdőszobába. Valamit elfelejtettem. Kinyitottam résznyire a fürdő ajtaját és bámultam Justin-t,aki ott ült az ágyon. Elkezdtem beszélni,de hirtelen a torkomon akadt a szó. Csak bámultam a testét.
-Tetszik,amit látsz,kicsim?-észrevett engem,én pedig elpirultam.
-Ide tudnád nekem adni a ruháimat?-hadartam.
-Nem gondolod,hogy egy kicsit gyorsan beszélsz? Nem bírlak követni!-hajtotta le a fejét.
-Csak kérlek,tudnál nekem adni egy ruhát?-mondtam.
-Ó,oké! Te csak menj be a fürdőbe,én beteszem az ágyra őket.-mondta,én meg gyorsan becsuktam a fürdő ajtaját és lehunytam a szemem. Éreztem,hogy ég az arcom. Ő úgy tűnik,hogy vett nekem ruhát. A normális emberek azt mondanák erre,hogy milyen aranyos,ha a barátjuk ruhát vesz nekik,de azt hiszem,hogy nem ez a legjobb pillanat arra,hogy megdicsérjem. Néha odaadta nekem az ingét,mert szerinte aranyos voltam benne. Engedjenek meghalni.
**Justin**
Az Isten verje meg. Ő annyira szép. Túl tiszta és olyan ártatlan. Ha elmegy,én is meghalok. Ő egy részem,amit képtelen lennék elengedni. Ez nem olyan,hogy félek,ha elmegy ,mert hívni fogja a zsarukat,hanem tényleg elveszíthetem. Leginkább,ha elveszítem,akkor elveszítem magamat is. Nem tudom elképzelni,hogy elmenjen.
A személyisége megragadt a fejemben és egyáltalán nem akart halványulni. Nem lennék képes elfelejteni bármit vele kapcsolatban. A ravaszság megy neki,mert sokkal alacsonyabb nálam. Hallottam,hogy a szobám ajtaja kinyílik. Már készültem,hogy rámosolyogjak,de nem volt ott. Hallottam egy dalt a zeneterem felől. Igen,ebben a házban van egy zeneterem is. Egy dalt énekelt éppen,amikor átfutott rajtam a szörnyű felismerés. A zeneteremben van egy ablak. Lezuhant.
-A francba!-rohantam az ajtóhoz és kinyitottam. Nem volt ott. Az ablakot bámultam. Megszökött?! Gyorsan az ablakhoz futottam és ellenőriztem. Ha ezen az ablakon szökött meg,akkor láthatok,hogy fut. De teljesen tiszta volt az erdő előtti rész.
-Justin! Szörnyű hírem van! Akadt egy kis problémánk!-hallottam Reed-t ordítani a földszintről. Odalépett az ajtóhoz,amivel kurvára megijesztett.
-Mi az? Nem látod,hogy totál ki vagyok bukva?-tomboltam. Elment. Utána kellett mennem.
-Nos az oké,hogy kibuktál,de visszajött. Itt van Neil!-a szemem elkerekedett,mikor meghallottam a nevet. Határozottan ő a legnagyobb ellenségünk a világon.
-Miért tette..?-szorítottam össze a fogaim.
-Visszajött,mert érdekelte Allison!-a hangjától végigfutott a hideg a hátamon.
-Baszd meg!-suttogtam.
-Megtaláljuk!
-Ő már elment!-kiabáltam. A hangom tele volt haraggal. Könnycseppek folytak le az arcomon.
-Kibaszott 10 perccel ezelőtt vitte el!-döbbent le Reed.
-Basszus!-vertem ököllel a falba. Kurvára fájt. A barátnőm eltűnt,mikor azt hittem,hogy mostantól minden csak jobb lesz. Én lehetek ennyire kibaszottul szerencsétlen,hogy anélkül viszik el tőlem,hogy tudatában lennék a dolgoknak.
-Mindenkinek készen kell állnia!-meredtem a padlóra.-Megyünk,hogy visszaszerezzük! Nincs kegyelem.-meredtem az ablakra.-Megvan!-mondtam,miközben leszaladtam,hogy szóljak a többieknek. Idegesen a hajamba túrtam és felsóhajtottam.
-Sokkal jobban kellett volna figyelnem rá..
**Allison**
Végeztem a fürdőben és kimentem a szobából. Észrevettem egy fehér ajtót a folyosó végén. Odasétáltam és kinyitottam.
-Azta,egy zeneterem..-motyogtam.
Beléptem és észrevettem egy gitárt. 6 éves korom óta szerettem gitározni,ezért odamentem és lejátszottam a kottát. Énekeltem is mellé. Abbahagytam az éneklést,mikor megláttam egy alakot magam előtt. Egy srác volt. Nem láttam tisztán az arcát,de vigyorgott. Befogta a számat és az orromra egy ruhát szorított. Gyógyszer. Próbáltam nem belélegezni. De mikor tényleg kezdtem kifogyni a levegőből,feladtam. Elejtettem a gitárt. Minden elhomályosodott körülöttem. Úgy éreztem,mint ha a lábam zselévé változott volna,így a karjaiba zuhantam. Újra elraboltak. Milyen csodálatos az élet,nem igaz? Olyan mondatot ejtettem ki a számon,amiről azt hittem,hogy sosem leszek képes.
-Justin,kérlek ments meg!
Mindent elborított a sötétség.
2015. július 31., péntek
2015. július 30., csütörtök
2. rész
Már egy hete,hogy itt vagyok. Feküdtem a kanapén és néztem az unalmas tv-t. Ő a konyhában volt és reggelit készített éppen. Nos,a főzéshez értett,mert elég finomakat készített. De ez nem jelenti azt,hogy nem haragszom rá. Mit tettem ellene,amiért ezt érdemlem? Mert figyelmen kívül hagytam az anyukámat és kiosontam az éjszaka közepén egy buliba? Csalódott vagyok. Beszélnem kellene vele. Mi is a neve? Nem mondta el nekem. Már úgy éreztem a kanapén magam,mint egy lusta panda,szóval felkeltem és lassan elindultam hozzá. Észrevett és intett,hogy üljek le.
-Éhes vagy?-kérdezte.
-Nem..-válaszoltam.-Nem mondtam meg a neved.-motyogtam,ő pedig elkezdett nevetni.
-Nagyon sajnálom,elfelejtettem mondani,mert én tudom a tiéd! Justin Hudson.-mondta,de még mindig nevetett.
-Justin Hudson? Azt hiszem,én is hallottam már ezt a nevet. Várj,te tudod az enyém? Tudod a nevem? Ez,hogy lehet?-szakítottam félbe.
-Évekig figyeltelek,de úgy tűnt,hogy te sosem vettél észre.-megdöbbentem.
-Unatkozom.-sóhajtottam.
-Odaadtam az iPad-em és a telefonom! Valaha fogod őket használni,kicsim?-vágta fel a zöldségeket,én pedig a szemem forgattam. Örülök,hogy nem lát engem. A telefonja és az iPad-ja unalmas. Le vannak törölve a segélykérő alkalmazások,hogy még csak véletlenül se tudjak megszökni.
-Tudok segíteni a főzésben?
-Nem hiszem. El fogod vágni az ujjad.
-Oké..kitakarítsam a házat?
-Valami bajod történik,ha törölgetsz. Plusz ez már így is tiszta.
-Akkor pakolhatok könyveket a polcon?
-Valószínűleg el fogsz esni.
-Talán kiugrok az ablakon meghalni!-suttogtam remélve,hogy nem hallotta.
-Mi?
-Csak azt mondtam,hogy éhes vagyok!-hazudtam.
Dühös voltam rá,amiért ennyire védelmező típus. Nem enged nekem semmit. Letette elém az ételt,én pedig megettem. Csak egy kicsit,mert nem voltam éhes. Hallottam,hogy csengetett valaki.
-Ó,ezek a barátaim leszek! Jöttek meglátogatni!-mondta.
-Barátok?-motyogtam.
-Menjünk!-tartotta felém a kezét,hogy sétáljunk az ajtóhoz.
-Hej tesó! Rég nem láttalak!Ki ő?-kérdezte a srác,mikor meglátott. Én Justin mögé bújtam.
-Ő az én barátnőm,Allison Gray!-mondta.-Allison,ő az egyik haverom Jack!-üdvözölt,én pedig vissza köszöntem. A többiek jöttek utána. Öt ember jött és ott volt köztük Jack.
-Ők itt Sheila, Reed, Chad és Gina! Srácok,ő itt Allison.-elmosolyodott,én pedig elpirultam.
-Örülök,hogy találkoztunk Allison.-mosolygott Reed,mire én is elmosolyodtam.
-Nagyon jó érzés látni titeket!
-Ó,istenem,annyira aranyos!-ölelt meg Sheila szorosan.
-Te is,de nem vagyok aranyos egyáltalán!-mondtam és idegesen felnevettem.
-Ahw,igazad van Sheila!-csípte meg Gina az arcomat.
-Úgy látom,hogy ti hárman a legjobb barátnők lesztek,nem?-kérdezte Chad. A két lány bólintott,én viszont csak mosolyogtam. Ki akar emberrablókkal barátkozni? Elraboltak. Ez volt életem legrosszabb rémálma. Meg kellett találnom a kiutat.
-Át szeretnék öltözni!-mondtam,Justin pedig bólintott,ahogy felszaladtam a szobába.
**Justin**
-Istenem Justin! Ő a csajod?-vigyorgott Chad.
-Igen,természetesen! Nem felejtsd el,hogy az enyém.-forgattam kuncogva a szemem. Chad volt az egyetlen,aki tudta,hogy ezt a lányt néztem évekig,mert ő a legjobb barátom.
-Főztél Justy?-kérdezte Sheila.
-Nos...igen!-bólintottam.
-Mióta főzöl? Szeretném megkóstolni.-kiáltotta és befutott a konyhába.
Hallottam,hogy a barátnőm üvölt és valami lezuhant a földre.
-Allison?!!-ordítottam. Futottam a szobába és féltem tőle,hogy valami történt vele. Rossz gondolatok futottak át a fejemen. Hangos csattanással nyitottam ki az ajtót és megláttam a padlón.
-Allison?! Mi történt? Bajod esett?-bombáztam kérdésekkel. Aggódtam.
-Jól vagyok csak elestem..-nem,ez nem igaz. Kurvára fáj a lába. Megvágta magát. Megmutattam a lábát Úgy tűnt,hogy a törött üvegszilánk vágta meg. Becsukta szorosan a szemét,ahogy sóhajtottam. Megijesztettem. Felkaptam esküvői stílusban és az ágyra fektettem.
-Maradj itt!-mondtam,mire bólintott.
Kivettem a sürgősségi dobozt a fürdőszobából és visszamentem a szobába. Majdnem megérintette a vágást,de megfogtam a kezét.
-Ne nyúlj hozzá,mert még jobban fájni fog!-mondtam,miközben kitisztítottam a vágást. Miután ez megtörtént,zokogást hallottam,ezért felnéztem rá. Sírt és csak bámulta a vágást.
-Miért sírsz kicsim? Nem akartalak bántani!-érintettem meg az arcát.
-Sajnálom! Én is figyelmetlen voltam! Nagyon sajnálom,hogy ennyire aggódsz..-zokogott.
-Semmi baj. Shh. Ez nem a te hibád,oké?-csókoltam homlokon.
**Allison**
Túlságosan aggódott miattam,még ha ez csak egy kis vágás is. Engem ennyire szeret? Óvatosan ránéztem. Még csak most vettem észre,hogy valóban helyes..nem,nem. Abbahagyom. Ő egy emberrabló. Nem szeretem őt. Elvette az életem,a családom és a barátaim. Ő egy szörnyeteg. Előbb-utóbb meg fognak ölni. Szóval ez csak az ő drámája.
Nem hiszem,hogy bele fogok szeretni egy emberrablóba,mert hamarosan meghalok.
-Éhes vagy?-kérdezte.
-Nem..-válaszoltam.-Nem mondtam meg a neved.-motyogtam,ő pedig elkezdett nevetni.
-Nagyon sajnálom,elfelejtettem mondani,mert én tudom a tiéd! Justin Hudson.-mondta,de még mindig nevetett.
-Justin Hudson? Azt hiszem,én is hallottam már ezt a nevet. Várj,te tudod az enyém? Tudod a nevem? Ez,hogy lehet?-szakítottam félbe.
-Évekig figyeltelek,de úgy tűnt,hogy te sosem vettél észre.-megdöbbentem.
-Unatkozom.-sóhajtottam.
-Odaadtam az iPad-em és a telefonom! Valaha fogod őket használni,kicsim?-vágta fel a zöldségeket,én pedig a szemem forgattam. Örülök,hogy nem lát engem. A telefonja és az iPad-ja unalmas. Le vannak törölve a segélykérő alkalmazások,hogy még csak véletlenül se tudjak megszökni.
-Tudok segíteni a főzésben?
-Nem hiszem. El fogod vágni az ujjad.
-Oké..kitakarítsam a házat?
-Valami bajod történik,ha törölgetsz. Plusz ez már így is tiszta.
-Akkor pakolhatok könyveket a polcon?
-Valószínűleg el fogsz esni.
-Talán kiugrok az ablakon meghalni!-suttogtam remélve,hogy nem hallotta.
-Mi?
-Csak azt mondtam,hogy éhes vagyok!-hazudtam.
Dühös voltam rá,amiért ennyire védelmező típus. Nem enged nekem semmit. Letette elém az ételt,én pedig megettem. Csak egy kicsit,mert nem voltam éhes. Hallottam,hogy csengetett valaki.
-Ó,ezek a barátaim leszek! Jöttek meglátogatni!-mondta.
-Barátok?-motyogtam.
-Menjünk!-tartotta felém a kezét,hogy sétáljunk az ajtóhoz.
-Hej tesó! Rég nem láttalak!Ki ő?-kérdezte a srác,mikor meglátott. Én Justin mögé bújtam.
-Ő az én barátnőm,Allison Gray!-mondta.-Allison,ő az egyik haverom Jack!-üdvözölt,én pedig vissza köszöntem. A többiek jöttek utána. Öt ember jött és ott volt köztük Jack.
-Ők itt Sheila, Reed, Chad és Gina! Srácok,ő itt Allison.-elmosolyodott,én pedig elpirultam.
-Örülök,hogy találkoztunk Allison.-mosolygott Reed,mire én is elmosolyodtam.
-Nagyon jó érzés látni titeket!
-Ó,istenem,annyira aranyos!-ölelt meg Sheila szorosan.
-Te is,de nem vagyok aranyos egyáltalán!-mondtam és idegesen felnevettem.
-Ahw,igazad van Sheila!-csípte meg Gina az arcomat.
-Úgy látom,hogy ti hárman a legjobb barátnők lesztek,nem?-kérdezte Chad. A két lány bólintott,én viszont csak mosolyogtam. Ki akar emberrablókkal barátkozni? Elraboltak. Ez volt életem legrosszabb rémálma. Meg kellett találnom a kiutat.
-Át szeretnék öltözni!-mondtam,Justin pedig bólintott,ahogy felszaladtam a szobába.
**Justin**
-Istenem Justin! Ő a csajod?-vigyorgott Chad.
-Igen,természetesen! Nem felejtsd el,hogy az enyém.-forgattam kuncogva a szemem. Chad volt az egyetlen,aki tudta,hogy ezt a lányt néztem évekig,mert ő a legjobb barátom.
-Főztél Justy?-kérdezte Sheila.
-Nos...igen!-bólintottam.
-Mióta főzöl? Szeretném megkóstolni.-kiáltotta és befutott a konyhába.
Hallottam,hogy a barátnőm üvölt és valami lezuhant a földre.
-Allison?!!-ordítottam. Futottam a szobába és féltem tőle,hogy valami történt vele. Rossz gondolatok futottak át a fejemen. Hangos csattanással nyitottam ki az ajtót és megláttam a padlón.
-Allison?! Mi történt? Bajod esett?-bombáztam kérdésekkel. Aggódtam.
-Jól vagyok csak elestem..-nem,ez nem igaz. Kurvára fáj a lába. Megvágta magát. Megmutattam a lábát Úgy tűnt,hogy a törött üvegszilánk vágta meg. Becsukta szorosan a szemét,ahogy sóhajtottam. Megijesztettem. Felkaptam esküvői stílusban és az ágyra fektettem.
-Maradj itt!-mondtam,mire bólintott.
Kivettem a sürgősségi dobozt a fürdőszobából és visszamentem a szobába. Majdnem megérintette a vágást,de megfogtam a kezét.
-Ne nyúlj hozzá,mert még jobban fájni fog!-mondtam,miközben kitisztítottam a vágást. Miután ez megtörtént,zokogást hallottam,ezért felnéztem rá. Sírt és csak bámulta a vágást.
-Miért sírsz kicsim? Nem akartalak bántani!-érintettem meg az arcát.
-Sajnálom! Én is figyelmetlen voltam! Nagyon sajnálom,hogy ennyire aggódsz..-zokogott.
-Semmi baj. Shh. Ez nem a te hibád,oké?-csókoltam homlokon.
**Allison**
Túlságosan aggódott miattam,még ha ez csak egy kis vágás is. Engem ennyire szeret? Óvatosan ránéztem. Még csak most vettem észre,hogy valóban helyes..nem,nem. Abbahagyom. Ő egy emberrabló. Nem szeretem őt. Elvette az életem,a családom és a barátaim. Ő egy szörnyeteg. Előbb-utóbb meg fognak ölni. Szóval ez csak az ő drámája.
Nem hiszem,hogy bele fogok szeretni egy emberrablóba,mert hamarosan meghalok.
1. rész
Jobb idő volt,mint az elmúlt napokban. Szép volt ez a reggel. Felkelés után rohantam a konyhámba anyukámhoz. Boldog család voltunk,csak ez apa halála után megváltozott. A rendőrség szerint lelőtték. Igazából nem tudom,hogy ez igaz-e,mert suliban voltam,anya pedig a munkahelyén. Anyukámnak azt mondtam,hogy még sosem vettem részt az iskolában bulin és szeretném,ha elengedne. Nem volt hajlandó beleegyezni.
-Miért? Ez egy buli! Nem vagyok hülye kis tinédzser,anya!
-Nem mondtam egy szóval sem,hogy nem az. Ez veszélyes éjszaka. Tudom,hogy későn jönnél haza,ha elengednélek!
-Hát nem érted a tinédzserek életét? Azt mondtad,hogy mindent,de mindent tudsz! Utállak anya!
-Allison?!
Bezártam magam a szobámba és egész éjjel sírtam.
-Igen,mindent tudok,ezért nem szabad kimenned az éjszaka!-kiabált be a szobámba,majd hallottam,hogy elment.
Dühös voltam és tettem egy rossz lépést. Rossz döntést választottam. Kisurrantam a szobám ablakán. Ez azért volt,mert irigyeltem a barátaimat,amiért ők akárhova elmehettek. Sajnos a szórakozás nem tartott sokáig. Elég későn indultam haza. Tudtam,hogy anya meg fog ölni,mikor megtudja,hogy nem vagyok a szobámban. Éreztem,hogy követ valaki. Vetettem egy pillantást a hátam mögé és észrevettem egy méreg drága,fehér autót lassan közeledni felém. A nyomomban volt. Mély lélegzetet vettem és rohanni kezdtem. A hátam mögé néztem és észrevettem,hogy a fickó őrült tempóban siet utánam. Nem sikerült elfutnom.
-Megijesztettelek édesem?-ragadta meg a csuklóm. Behúzott a kocsijába. Nem láttam tisztán az arcát,mivel kapucnit és napszemüveget viselt. Küzdöttem ellene és a kocsiajtót rángattam,ami természetesen be volt zárva.
-Ki a fene vagy te és mit akarsz tőlem?-kiáltottam.
-A barátod vagyok és elég sok mindent akarok!-sötéten vigyorgott rám. Féltem,hogy ismét megmozdul,mert volt fegyvere. Bármikor képes lenne megölni. Amíg ő órákig vezetett,én végig sírtam az utat.
-Megérkeztünk cica!-kuncogott és kinyitotta az ajtót. Odarohant az én oldalamra is és szintén kinyílt az ajtóm. Menyasszonyi stílusban emelt fel és bevitt a házba. Nem tudtam küzdeni. Már nem volt elég energiám. Nagy ház volt,amit mellesleg nem is ismertem. Letett az ágyra egy óriási szobába.
-Na szóval! Te az enyém vagy és se nem az anyádé vagy a halott apádé. Van itt pár szabály,amit be kell tartanod! Tehát először is,nem szökhetsz meg,mert bárhol,bármikor,de úgyis megtalállak. 2.) Nem beszélsz vissza vagy csúnyán velem! 3.) Nem hisztizel folyamatosan! Ha megszeged ezeket a szabályokat,büntetést fogsz kapni! Vágod?-mondta szigorúan,aztán megpusziltam a fejem.
-Igen!-hazudtam. Bólintott,kisétált és bezárta az ajtót. Megláttam egy ablakot és gondoltam,hogy itt egy esély a szökésre. Kiugrottam az ablakon,aminek következtében iszonyúan fájt a lábam,de nem törődtem vele. Eléggé sokkoló volt,amikor megláttam a nagy erdőt előttem. Tudtam,hogy lehetetlen itt megszökni,de mégis megpróbáltam. Most ott voltam. Egy fa mögé bújva. Rázott a félelem.
-Megtaláltalak!-hallottam a hangját a hátam mögött,mire elkerekedett a szemem. Megfordultam és láttam,hogy vigyorog. Megfogta a csuklómat és felhúzott. Nekinyomott a fának,amitől a hátam sajgott.
-Mit mondtam neked?!-nézett rám szigorúan.
Összeszorítottam a számat,mert nem tudtam megszólalni.
-Megszegted az első szabályt kevesebb,mint 5 perc alatt!-kiáltotta,aztán felsóhajtott. -Ezért mondtam,hogy nincs esélyed a menekülésre,mert meg foglak találni,bárhol is vagy!-csattant fel.
-Miért tetted ezt?-összeszedtem minden bátorságomat és energiámat,majd hangosan kimondtam.
-Az enyém vagy! Nem megmondtam?!-üvöltötte,mire bólintottam.
-Most mondd utánam,hogy az enyém vagy! Tisztelettel!-mondta szigorúan.
-A tiéd vagyok!-folytak le a könnyek az arcomon.
-Rendben,kicsim!-elvigyorodott és nyersen megcsókolt.
Az életem a feje tetejére állt....miatta!
-Miért? Ez egy buli! Nem vagyok hülye kis tinédzser,anya!
-Nem mondtam egy szóval sem,hogy nem az. Ez veszélyes éjszaka. Tudom,hogy későn jönnél haza,ha elengednélek!
-Hát nem érted a tinédzserek életét? Azt mondtad,hogy mindent,de mindent tudsz! Utállak anya!
-Allison?!
Bezártam magam a szobámba és egész éjjel sírtam.
-Igen,mindent tudok,ezért nem szabad kimenned az éjszaka!-kiabált be a szobámba,majd hallottam,hogy elment.
Dühös voltam és tettem egy rossz lépést. Rossz döntést választottam. Kisurrantam a szobám ablakán. Ez azért volt,mert irigyeltem a barátaimat,amiért ők akárhova elmehettek. Sajnos a szórakozás nem tartott sokáig. Elég későn indultam haza. Tudtam,hogy anya meg fog ölni,mikor megtudja,hogy nem vagyok a szobámban. Éreztem,hogy követ valaki. Vetettem egy pillantást a hátam mögé és észrevettem egy méreg drága,fehér autót lassan közeledni felém. A nyomomban volt. Mély lélegzetet vettem és rohanni kezdtem. A hátam mögé néztem és észrevettem,hogy a fickó őrült tempóban siet utánam. Nem sikerült elfutnom.
-Megijesztettelek édesem?-ragadta meg a csuklóm. Behúzott a kocsijába. Nem láttam tisztán az arcát,mivel kapucnit és napszemüveget viselt. Küzdöttem ellene és a kocsiajtót rángattam,ami természetesen be volt zárva.
-Ki a fene vagy te és mit akarsz tőlem?-kiáltottam.
-A barátod vagyok és elég sok mindent akarok!-sötéten vigyorgott rám. Féltem,hogy ismét megmozdul,mert volt fegyvere. Bármikor képes lenne megölni. Amíg ő órákig vezetett,én végig sírtam az utat.
-Megérkeztünk cica!-kuncogott és kinyitotta az ajtót. Odarohant az én oldalamra is és szintén kinyílt az ajtóm. Menyasszonyi stílusban emelt fel és bevitt a házba. Nem tudtam küzdeni. Már nem volt elég energiám. Nagy ház volt,amit mellesleg nem is ismertem. Letett az ágyra egy óriási szobába.
-Na szóval! Te az enyém vagy és se nem az anyádé vagy a halott apádé. Van itt pár szabály,amit be kell tartanod! Tehát először is,nem szökhetsz meg,mert bárhol,bármikor,de úgyis megtalállak. 2.) Nem beszélsz vissza vagy csúnyán velem! 3.) Nem hisztizel folyamatosan! Ha megszeged ezeket a szabályokat,büntetést fogsz kapni! Vágod?-mondta szigorúan,aztán megpusziltam a fejem.
-Igen!-hazudtam. Bólintott,kisétált és bezárta az ajtót. Megláttam egy ablakot és gondoltam,hogy itt egy esély a szökésre. Kiugrottam az ablakon,aminek következtében iszonyúan fájt a lábam,de nem törődtem vele. Eléggé sokkoló volt,amikor megláttam a nagy erdőt előttem. Tudtam,hogy lehetetlen itt megszökni,de mégis megpróbáltam. Most ott voltam. Egy fa mögé bújva. Rázott a félelem.
-Megtaláltalak!-hallottam a hangját a hátam mögött,mire elkerekedett a szemem. Megfordultam és láttam,hogy vigyorog. Megfogta a csuklómat és felhúzott. Nekinyomott a fának,amitől a hátam sajgott.
-Mit mondtam neked?!-nézett rám szigorúan.
Összeszorítottam a számat,mert nem tudtam megszólalni.
-Megszegted az első szabályt kevesebb,mint 5 perc alatt!-kiáltotta,aztán felsóhajtott. -Ezért mondtam,hogy nincs esélyed a menekülésre,mert meg foglak találni,bárhol is vagy!-csattant fel.
-Miért tetted ezt?-összeszedtem minden bátorságomat és energiámat,majd hangosan kimondtam.
-Az enyém vagy! Nem megmondtam?!-üvöltötte,mire bólintottam.
-Most mondd utánam,hogy az enyém vagy! Tisztelettel!-mondta szigorúan.
-A tiéd vagyok!-folytak le a könnyek az arcomon.
-Rendben,kicsim!-elvigyorodott és nyersen megcsókolt.
Az életem a feje tetejére állt....miatta!
Bevezetés
Futottam egyedül az erdőben. A futás a rémálmom. Futás a sötétben. Futás tőle. Izzadtam és nehezen vettem a levegőt. Nem tudtam tovább menni,pedig szükségem lett volna az erőmre. Gyors volt,így el kellett rejtőznöm. Csomó fát láttam és reméltem,hogy meg fogom találni a kiutat. A hátam mögé néztem és úgy tűnt,hogy sikerült leráznom. Tartottam magam és tovább futottam,de elestem. Felkeltem és egy közeli fa tövébe húztam magam. Vettem egy mély lélegzetet,miközben dörzsöltem a térdem,amit megütöttem,mikor elestem. Felnyögtem a látványtól,mert ömlött belőle a vér. Próbáltam elállítani a vérzést,miközben a szememből patakokban folytak a könnyek.
-Allison! Tudom,hogy ott vagy! Gyere ki,kicsim!-hallottam a hangját nem is olyan messziről. Ő volt az. Átkaroltam a lábam és próbáltam a lehető leghalkabban zihálni. Hallgattam. A félelem felül kerekedett rajtam. Remegtem. Féltem,hogy bántani fog.
-Nem foglak bántani,ha most kijössz! Most! Gyere ki! Bassza meg! Kicsim!-mondta összeszorított fogakkal. Még mindig féltem,szóval mozdulatlanul hallgattam őt,miközben magamban könyörögtem,hogy hagyjon végre békén. Sajnáltam ma mindent. Figyelmen kívül hagytam anyukám szavait. Nem kellett volna kiosonnom a szobámból. Nem kellett volna elmennem aznap éjszaka. De megtettem.
-Allison! Tudom,hogy ott vagy! Gyere ki,kicsim!-hallottam a hangját nem is olyan messziről. Ő volt az. Átkaroltam a lábam és próbáltam a lehető leghalkabban zihálni. Hallgattam. A félelem felül kerekedett rajtam. Remegtem. Féltem,hogy bántani fog.
-Nem foglak bántani,ha most kijössz! Most! Gyere ki! Bassza meg! Kicsim!-mondta összeszorított fogakkal. Még mindig féltem,szóval mozdulatlanul hallgattam őt,miközben magamban könyörögtem,hogy hagyjon végre békén. Sajnáltam ma mindent. Figyelmen kívül hagytam anyukám szavait. Nem kellett volna kiosonnom a szobámból. Nem kellett volna elmennem aznap éjszaka. De megtettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)