Futottam egyedül az erdőben. A futás a rémálmom. Futás a sötétben. Futás tőle. Izzadtam és nehezen vettem a levegőt. Nem tudtam tovább menni,pedig szükségem lett volna az erőmre. Gyors volt,így el kellett rejtőznöm. Csomó fát láttam és reméltem,hogy meg fogom találni a kiutat. A hátam mögé néztem és úgy tűnt,hogy sikerült leráznom. Tartottam magam és tovább futottam,de elestem. Felkeltem és egy közeli fa tövébe húztam magam. Vettem egy mély lélegzetet,miközben dörzsöltem a térdem,amit megütöttem,mikor elestem. Felnyögtem a látványtól,mert ömlött belőle a vér. Próbáltam elállítani a vérzést,miközben a szememből patakokban folytak a könnyek.
-Allison! Tudom,hogy ott vagy! Gyere ki,kicsim!-hallottam a hangját nem is olyan messziről. Ő volt az. Átkaroltam a lábam és próbáltam a lehető leghalkabban zihálni. Hallgattam. A félelem felül kerekedett rajtam. Remegtem. Féltem,hogy bántani fog.
-Nem foglak bántani,ha most kijössz! Most! Gyere ki! Bassza meg! Kicsim!-mondta összeszorított fogakkal. Még mindig féltem,szóval mozdulatlanul hallgattam őt,miközben magamban könyörögtem,hogy hagyjon végre békén. Sajnáltam ma mindent. Figyelmen kívül hagytam anyukám szavait. Nem kellett volna kiosonnom a szobámból. Nem kellett volna elmennem aznap éjszaka. De megtettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése